Arany János-kiállítás
Ó szent, dicső poéta, nemzeti versszabász, múzeumkertünk őre! Imádott Jankó, Janó, igaz barát, amice Arany! Hű férj, derék aljegyző, tisztelt tanár úr, tekintetes redaktor, nagyságos főtitoknok úr! Hazánk dísze, szerénység csimborasszója, költői példa és irály! Ez volnál?
Vajda János-emlékkiállítás
A sarokszobában állították ki. Kissé beszorítva a túlhabzó Jókai-kultusz, a gyönyörű Szerb Antal-terem és az eldugott Ady-oltár közé. A gyanútlan látogató egy ideig csak Jókai menyének (?) viselt dolgairól hall egy fanfárhangú tanárnő jóvoltából, és legszívesebben elfutna az iskolásan életrajzi rendben kirakott Vajda-dokumentumok láttán (keresztlevél, osztálynévsorok stb.).
Ady emléke
Atermet, amelybe Jókai tárgyakban tobzódó lakosztályain keresztül jutunk, három óriási, paravánra kasírozott városképrészlet tagolja egyfelől. A barna árnyalatokban gazdag századfordulós fotók mintha be lennének havazva. Közelebb lépve látni, hogy a forgalmas metropolis-kivágatokat számítógépes festőprogram pettyegette tele, illetve fehérítette ki, nem is annyira Seurat pointilista modorában, inkább Van Gogh vaskos ecsetvonásaival. Mi ez a "fehér csönd"? A költő életszíntereinek végérvényes múltba helyezése? "Ördög-lepel, a könnyek és csókok alkonyatán"? Némi találgatás után a francia feliratok alapján azonosíthatom Párizst, az Opera kávéházról ráismerhetek a Klösz-kori Andrássy útra, a harmadik képről pedig magabiztosan kisütöm, hogy az csakis Nagyvárad lehet, a Vér városa. Hipp-hopp, fél lábbal már benn állok az Ady teremtette magánmitológiában.
Tiéd vagyok – szólt a Nap, és kelt.
Költészet kelletlenül tért magához. Ő a Holdat szerette: éjszakai műszakban dolgozott ősidők óta. Különben is: érzékeny bőrét gyilkos erővel perzselték a Nap sugarai. Hát bűnös ő, hogy máglyára vonják?
József Attila-kiállítás
Jól elsötétített szoba. Bal oldalt a fal mentén öt folyadékkristályos képernyő egymás mellett, mindegyik legalább 60x120 cm-es. Közvetlenül az ajtók mellett méteres állványon hat rézsútos asztalka, mindegyiken tíz József Attila verscím, mellette egy-egy színész neve. Az állványra akasztott fülhallgatóból szavalatzörej hallatszik folyamatosan.
József Attila összes fényképe
Bajban lehetett Bálint Endre festő, amikor 1945 táján azt a feladatot kapta, hogy készítsen transzparenst József Attila egyik igazolvány-képéről. Vagy mégsem lehetett akkora a baj? A kép tenyérnyinél valamivel kisebb, cakkozott szélű, a fotópapír szövetszerűen raszteres. Harminc körüli, szabályos vonású férfi néz kissé oldalvást, bajuszos arcát a légtérbe mártva, még érezni rajta a fényképész fogását, amint beigazítja. ("Nem rám néz! Így!")
Szabó Lőrinc versfordításai, publicisztikája
„Úgy fogok meghalni, hogy verseim kis fénypontjait összeadva talán egy hétnyi időt, de talán még egy napnyit sem lát majd az életemből az, aki utánam néz”, írta a költő 1939-ben. Nos, az Ozirisz Kiadó három újabb kötete már eddig is olyan vaskos korpusszá teszi Szabó Lőrinc életművét, hogy az általa jósolt egy élethét hovatovább egy hónapra is felduzzadhat.
Szélsőséges vélemény szerint a nyelv egyebet se tesz, mint téved a valóságot illetően. A nyelv hasonlít, a valóság különbözik. Hát van-e a kéznek feje? Vagy a hegynek lába? Ahelyett, hogy vitába szállnánk e megállapítással, fogadjuk el, hogy a nyelv helytelen használat (azaz képzavar) útján bár, mégis képes arra, hogy megnevezzen és felidézzen bármit. A nyelv története ilyesformán maga volna a képzavar története.
Mi a refrén? Mindenki tudja: "Kislány a zongoránál, / fehérebb az orgonánál..." A refrén olyan, mint mikor az ember elhagyja a lakáskulcsát, hazamegy, nincs otthon senki, erre kerül egyet, hátha addigra hazaér valaki, és közben, hogy, hogy nem, megkerül a kulcs is. Naná, hogy lelkesen fújja Micimackóval (amennyiben ismeri a nem Bródy-féle változatot is): "Ha hull a hó / – zúzmaraszt – , / az látható – zúzmaraszt – , az látható /– zúzmaraszt – , / a földön." (Ford. Tandori D.)
